Eltűnt Árpád-kori vagy középkori falvaink 21 - Töttöskál és a Velétei palota
TÖTTÖSKÁL FALU
A Szentbékkálla belterületének szomszédságában, az öreghegy tövében található Töttöskál falu templomának romja. A honfoglalás korában a Káli medence többi településéhez hasonlóan a Kál nemzettség szállásterülete. Írásos emlék 1296-ban említi először Töttöskál falut, amikor Sásdikállal és Kerekikállal együtt 1296-ban adta el az Atyusz nemzetségbeli Csaba és Bánd a Monoszlóiaknak, Thwtheus néven, de később Theutheus néven írtak róla. A templomot a XII-XIII. században építették, okleveles említést nem ismerünk róla. A templom falai alatt egy XI. századi, egyenes pengéjű kardot találtak, amit a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek.
A falut 1326-ban királyi udvarnokok lakták, azonban mellettük úrbéres népek és egytelkes nemesek is lakták. A falu népe szőlőműveléssel foglalkozott, mivel a művelhető földterület igen kevés volt. 1338-ban a Theutheus néven említik. Szentbékkállához hasonlóan a 1341. április 15-én Károly Róbert királyi birtokként a veszprémi püspökségnek adta Tátika vára és tartozékai fejében, azonban május 3-án a fehérvári káptalan kiadott jelentése szerint az iktatás nem sikerült, mivel a töttöskáli népek is több kál-völgyi falu mellett nemeseknek és királyi jobbágyoknak vallották magukat. Az oklevél részlete: Tuteuskaal falucskában (villula) Bence, Balázs fia Miklós, Ozene fia Bede, János fia Simon, Péter fia Demeter, István fia Jakab, Iwanka fia Pál, Benedek fia András és Gellért fia János magukat királyi birtokon élő királyi jobbágyoknak vallották... A falu lakossága így próbált kihátrálni a számukra kedvezőtlen egyházi függésbe kerülés alól. 1350-ben a fehérvári káptalan átírta az uralkodó rendelkezését. 1380-ban a falu neve Teutuskal, 1488-ban pedig Thythews.
A veszprémi püspökség 1524. évi urbánuma Thythewskal néven említi. 1531-ben a török elpusztította a falut és vele együtt a templomot is. A török kiűzése után a visszaköltöző lakosság újjáépítette az egyházi épületet, és egészen a XIX. századig tartottak benne istentiszteletet, bár lakossága Szentbékkállára költözött. A templomot 1876-ban már csak romként írják le.
Szabálytalan négyszög alaprajzú. Bazalt kőfalazat, felületén kavicsos vakolat. Nyugati, 5-6 méteres magasságban fennmaradt falában középen kiomlás emlékeztet az egykori templomkapu helyére. Déli és keleti falmaradványa alacsony, az északi fala viszont jelentős magasságban áll. Egyenes záródású szentélyének déli oldalán egy résablak maradt meg.
VELÉTEI PALOTAROM
Szentbékkálla belterületének északi szélén, a Velétei dűlőben található a téglalap alaprajzú püspöki lakótorony 6,5-7 méteres romja. Nevét feltehetőleg valamikori tulajdonosáról kapta, hiszen Veléte faluról nem tudunk a környéken. A helyi mondák szerint a XIII. század végén III. Endre király egyik feleségének vadászkastélya lehetett. A XIV. században a veszprémi püspök építtette a gótikus stílusú velétei palotát a Káli-medencében. Anyaga bazalt tört kő egy-egy vörös homokkő és mészkő darabbal, amit kavicsos mészhabarcs tart össze. A habarcs alapanyagát szárazon helyezték a kőfalba és nedvesség hatására ott kötött meg, olyan erősen, hogy részben még ma is képes a falak összetartására. Falait kavicsos, néhol meszelt vakolat borítja. Ez az 1300-as évektől jellegzetes középkori építési technika, a Töttöskáli templom és a Salföldi pálos kolostor épületei is így készültek.
1552-ben a törők elfoglalta Veszprémet, ahonnan Köves András püspök Sümegre menekült. Az egyházi férfiú egyben katona is volt. aki minden anyagi javát a tőrök elleni küzdelemre fordította - egyszerűen élt és úgy is halt meg. Egy 1559-ból való birtok összeírás a Velétei palotát – mint „szentbenedekkáli palotát'' - az ő tulajdonaként említi, miszerint a falu földesura, a veszprémi püspök itt palotát bírt, amely feltehetően azonos ezzel a rommal. 1590-ben pusztulhatott el, feltehetően a törököknek köszönhetően égett le.
Mára egy helyiség maradt meg, félköríves záródású kapuval. Keleti oldalán nagy falkiomlás jelöli az egykori bejárat helyét. Nyugati fala alacsonyan áll, jórészt törmelékkel belepve. Az északi és déli falbelsőben 8-8 lyuk jelöli a gerendák helyét. A falon ma is látható konzol által tartott részen szuroköntó erkély volt, ahonnan a palota védői szükség esetén forró folyadékokat önthettek a nem kívánt látogató nyakába.
A legenda szerint a török elől menekülő püspök a palota mellett a Tücsök oldalban kincsekkel teli aranyhintót ásatott el. A hintó hétévente felbukkan, helyét hajnalban kékes láng jelzi. A faluban ma is vannak, akik hisznek a legendában s titkon talán keresik is a kincset.
Eltűnt Árpád-kori vagy középkori falvaink 20 - Kerekikál falu
A későbronz-koravaskori földsánccal körülvett földvár tövében áll a jó állapotban lévő templomrom. A terület a honfoglaló Kál-Horka szálláshelye lehetett, valószínű, hogy a Horka nemzetségbe tartozó Bulcsú vezér is innen indult kalandozó-portyázó hadjárataira.
Konsztantinosz bizánci császár 950-es években írt művében, valamint XIII. és XIV. századi magyar krónikákban egyaránt találunk utalásokat Kál horka ill. fia, Bulcsú személyére, ezért feltételezhető, hogy Kál horka az Augsburgnál 955-ben vereséget szenvedett Vérbulcsú vezér apja vagy nagyapja volt. A leírásból azt is megtudhatjuk, hogy Bulcsu, a Horka Kálinak a fia, és hogy a Káli tulajdonnév, a Horka meg méltóság, valamint a „Jila is, amely nagyobb a horkánál. Ezt követően a türköknél - akkoriban így is nevezték a magyarokat - fennálló uralkodói rangsorról ekként ír: „Első feje az Árpád nemzetségből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a Jila és a Horka, akik bírói tisztséget viselnek.
Géza fejedelem németbarát politikája miatt a Káli-medence környékén élő Vérbulcsú nemzetséggel megromlott a viszonya. Ezt tetézendő, az addigi trónutódlási renddel szakító Géza fejedelem 997-es halálát követően, a jogos utódot, Koppány herceget félreállítva, saját fiát, Vajkot tette meg utódjául. Egyes vélemények szerint a lázadó Koppány is a Kál-Vérbulcsú nemzetséghez tartozott, és ennek következtében a hatalomért vívott harcában alulmaradt nemzetség szállásbirtokait Szent István király elkobozta és saját királyi, királynéi birtokaihoz csatolta. Ezt követően a területen királyi jobbágyok éltek.
Kerekikál falu első okleveles említése Kerekykaal írásmóddal 1292-ből maradt ránk. Nevének egyik tagja, a Kál, minden bizonnyal a Kál nemzetségtől eredeztethető. A Kereki vagy a középkorban erdő jelentéssel is bíró kerek szavunkból ered, vagy egyszerűen csak a kerek kis vulkáni kúpot írja le, amelyen a falucska állt. A falu temploma a XIII. században épült. Zömében birtoklástörténeti és egyházi dokumentumokra támaszkodva elmondható, hogy 1296-ban III. András király a veszprémi püspökségnek adományozta Kerekikál birtokot. A rovásadó összeírásokból az is kiderül, hogy a falut nagyrészt egyházi nemesek (praeqlialistak) lakták, feladatuk a veszprémi püspök birtokainak katonai védelme volt, melynek fejében birtokhoz, és országosan nem, csupán helyben érvényes nemesi ranghoz jutottak. Később a kapornaki apátságnak is voltak itt földjei. A püspökség összeírása szerint a település papja 1333-1334 években Balázs.
1341. április 15-én I. Károly uralkodó valamennyi Kál-völgyi birtokát, így Köveskáli, Szentbékkállai és Mindszentkállai boradó kondicionáriusait és udvarnokait adta cserébe a veszprémi káptalannak és a püspöknek Tátika vára és tartozékai fejében. A fehérvári káptalan által 1341. május 3-án kiállított jelentés szerint azonban a Kál-völgyi iktatás nem sikerült, mivel az előbbi három falu mellett a Kerekikáli és Töttöskáli népek is nemeseknek, illetve királyi jobbágyoknak vallották magukat, továbbá voltak, akik egyenesen nemesítésről szóló oklevelet tudtak bemutatni: A korábban már említett, 1341-ből származó oklevélátírások feltehetően ebben az összefüggésben, a veszprémi káptalan kezdeményezésére a Kál-völgyi falvak lakosainak uralkodói joghatóság alól egyházi függőségbe kerülésük idején keletkezhettek, igazolván a kanonokok korábbi jogait a területhez. A Szentbékkállai, feltehetően püspöki birtokrészen élők státuspere tovább folytatódott 1346-ban, amikor többen is országos nemesnek vallották magukat, így próbálván kihátrálni a számukra kedvezőtlen fejlemények, vagyis az egyházi függőségbe kerülés alól. 1382-ben végül a püspök végrendeletben nyert adományt Szentbékkállára.
1511-ben az éneklőkanonoki javadalomra vonatkozó vizsgálat folytatását rendelte el Nágocsi Gáspár kántorkanonok kérésére Beriszló Péter, a veszprémi püspökség helynökkormányzója, 1512-től a veszprémi egyházmegye püspöke. A Sóstókálnál is említett tanúmeghallgatási jegyzőkönyv szerint a veszprémi kántort Kerekikálon is megillette a tizedek negyedének a fele, vagyis a tizednegyedből a plébánosi fél-tizednegyed mellett a kanonokoknak járó fele rész egésze.
1548-ban a török fölégeti a környéket, mely a pusztulását okozta a falunak és a templomnak. Ugyan lakossága a vész elmúltával rövid időre visszatelepül, de 1595-től teljesen lakatlanná válik. Később nem települt újjá.
Az 1800-as évek során a templom maradványait vincellérházzá alakították át, de a II. világháborútól ismét elhagyott. A templom szentélye a hajóval egy szélességű, keletelt, egyenes szentélyzáródású. Valószínűleg a Déli oldalon lehetett a bejárata. Északi és Nyugati fala jó állapotban áll. Nyugati oldalán kegyúri karzat volt.
Bár megmaradt falai igen jó állapotban maradtak fenn, a videó tanúsága szerint erősen körül veszi és benőtte a bozót, körbenézni nehéz és körülményes.